Skip to content
Kezdőlap » A betegségek természetéről

A betegségek természetéről

A betegség természetéről

Az ünnepek előtt rengeteg minden történt. Volt elvonulás Erdőtelken, Egerben, Hatvanban és Budapesten tartottam meditációs bemutatókat, női csoportoztunk, volt karácsonyi party a Pandita Meditációs Központban, rengeteg feladat, közben a családi dolgok szervezése, ajándékok, a novemberi költözés utórezgései. Aztán nagyon elfáradtam, amit igazából csak akkor vettem észre, amikor szilveszter előtti nap, az utolsó nagycsaládi buli után egyik percről a másikra megbetegedtem. Visszagondolva többször is volt betegség előtti érzésem, amikor már kicsit fáj a torka az embernek, de azt mondja magának, hogy nemsokára pihenünk, még ezt a kicsit ki kell bírni. Így aztán december 31-én ágynak estem, és nagyjából mostanra tudtam kiszállni belőle. Igazából elrettentő példának szánom magam, mert nyilvánvaló, hogy nem volt jó ötlet ennyire kihasználni minden percemet. Pedig már nagyon büszke voltam, hogy milyen ügyesen lavírozok a dolgok között, de azt kihagytam a számításból, hogy az egy-két heti pihenőnap ezzel a tempóval már nem elegendő pihenésképpen.

Magamnak is mondom: ha máskor érzed már a tested súlyát, és alig várod, hogy este legyen, ne feszítsd tovább a húrt, tegyél le mindent, ami sok.